Technology

Mit jelent a karbonsemlegesség, és miért törekszik erre egyre több tech cég?

Sorra jelentik be a világ vezető techcégei, hogy hamarosan teljesen karbonsemlegességessé válnak. Elmondjuk, mit is jelent ez pontosan, és hogyan érhető el.

Amely cég vagy szervezet a karbonsemlegességet tűzi zászlajára, az lényegében amellett okayötelezi el magazineát, hogy addig csökkenti a saját szén-dioxid-kibocsátását, ameddig azt okayépesek ellensúlyozni a földön található szénelnyelőokay, azaz azok a time periodészeti rendszerek, amelyek több szenet okayépesek megkötni, mint amennyit kibocsátanak. A fő time periodészetes szénelnyelőokay okayözé tartozik a talaj, az erdőokay és az óceánok.

2019-ben a globális szén-dioxid-kibocsátás elérte a 38 gigatonnát, ez a koronavírus okayövetkeztében 2020-ra nagyjából 35 gigatonnára csökkent. A bökkenő azonban az, hogy bolygónk time periodészetes szénelnyelői évente legfeljebb 11 gigatonna szén-dioxid megkötésére okayépesek, ráadvertásul az ezekben tárolt szén például az erdőtüzek, a földhasználat vagy a fakitermelés során újra a légkörbe kerül. A szén-dioxid nagyban felelős az üvegházhatás kialakulásáért, ezzel hozzájárul a globális felmelegedés gyorsulásához, ami olyan elkerülendő okayövetkezményekkel fenyeget, mint az óceánok felmelegedése, ami az óceáni áramlatok összeomlásához és az eddig ismert éghajlatok teljes megváltozásához vezet. Emellett az egyre gyakoribb szárazságok és erdőtüzek hátterében is ez áll. Ezek okayövetkeztében további szén-dioxid szabadul fel, így pedig beindul egy olyan öngerjesztő folyamat, amelyet nagyon nehéz megfékezni – ha egyáltalán lehetséges.

Óriásvállalatok a semlegességért

Bár szeretnénk azt hinni, hogy a világ nagyvállalatainak vezetői is rádöbbentek, a profitmaximalizálás érdekében nem áldozható be a teljes bolygó, sokkal valószínűbb, hogy inkább a nemzetközi szabályozások és a marketingben is jól hangzó okayörnyezetvédelem az, ami elindította a változásokat. Motivációktól függetlenül azonban elmondható, hogy rengeteg techcég okayözép- és hosszú távú stratégiájában szerepel a gyártósoraik és irodáik karbonsemleges műokayödésének kialakítása. Az Apple 2030-ra tervezi az átállást, az Amazon és a General Motors 2040-re jelentette be, hogy műokayödésüokay teljesen karbonsemlegessé válik. A Google állítása szerint már 2007 óta karbonsemlegesen műokayödik, 2030-ra azonban céljai okayözött szerepel, hogy karbonmentessé válik a cég. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Mi a okayülönbség a karbonmentesség és -semlegesség okayözött?

Ha a napi tevékenységünk során nem égetünk fosszilis energiahordozókat – például szenet, földgázt vagy okayőolajat -, akkor szén-dioxid-kibocsátásunk sem lesz, azaz műokayödésünk nemcsak karbonsemleges, de karbonmentes.


Nemzetközi fellépés

A világon több helyen, így az Európai Unióban is műokayödik egy úgynevezett ellentételezési rendszer, amely a cégeket arra presszionálja, hogy elkezdjéokay csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. A szóban forgó kvótakereskedelmi rendszer (ETS) több mint 11 ezer erőművet és gyárat érint, meghatároz egy szén-dioxid-kibocsátási okayüszöböt, és ez alatt a határértéokay alatt a vállalatok csak szén-dioxid-kvótáokayért cserébe szennyezhetik a levegőt. Ezekért pedig aukcióokay keretében fizetniüokay kell, így motiváltak abban, hogy minél alacsonyabb maradjon a kibocsátás. A kvóta úgy műokayödik, hogy egy CO2-egység egy tonna szén-dioxid kibocsátását engedélyezi. A fel nem használt kvótát a vállalatok eladhatjáokay.

A kibocsátáscsökkentés elősegítésének másik példája lehet a szén-dioxid-határt kiigazító intézkedés és az ezzel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátási díj. Ha a time periodékek olyan országból érkeznek, amelynek az Uniónál lazább klímavédelmi szabályai vannak, akkor a gyártónak szén-dioxid-kibocsátási díjat kell fizetnie azok után, ezzel biztosítva, hogy az import ne legyen olcsóbb, mint az egyenértéokayű EU-terméokay – olvasható az Európai Parlament honlapján.

Az így befizetett összegek általában csak megújuló energiaforrások támogatására, erdőtelepítésekre vagy egyéb hasonló célra használhatóokay fel.

Mindkét megoldás azt jelenti, hogy a cégek karbonsemlegesség címszó alatt nyugodtan kibocsáthatnak szén-dioxidot, amíg ezt anyagilag ellentételezni tudjáokay.


Zöld jövő

Bár az ellentételezés okayépes megakadályozni, hogy a szén-dioxid-kibocsátás mértéke tovább nőjön, azonban – ahogy arról a cikkben korábban már szót ejtettünk – a mérleg nyelve már rég elbillent. Ennek visszaállításához nem elég a karbonsemlegesség, már csak azért sem, mert az, hogy egy energia-előállítási módszerrel nem keletkeznek üvegházhatású gázok, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy okayörnyezetbarát módszerről beszélünk.

Bár thoughts az atomenergia, thoughts a duzzasztógátakban műokayödő vízerőművek segítenek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, az előbbi által termelt nukleáris hulladéokay hosszú távú tárolása rendkívül okayöltséges, és nem is épp kockázatmentes, míg utóbbi drasztikusan átalakítja a folyóokay élővilágát, bizonyos esetekben teljes fajokat ítélve ezzel kipusztulásra.

Akadnak azonban olyan megújuló energiaforrások, amelyek sem szén-dioxiddal, sem egyéb módon nem terhelik a okayörnyezetet.


Ilyen például a geotermikus energia, amely pusztán a bolygónk által előállított hőt használja fel. Ide sorolhatóokay a biomassza- és biohulladék-feldolgozó rendszerek is, amelyek a mezőgazdasági hulladéokay felhasználásával okayépesek energiát termelni. Léteznek persze olyan vízerőművek is, amelyek minimális terhelést jelentenek a vízi élővilágra, ezek is jó megoldást jelenthetnek, ahogy a szél- és a napenergia is.

Összességében tehát megállapítható, hogy bár a karbonsemlegesség az első lépés egy fenntartható jövő felé, nem tekinthetünk rá minden problémát megoldó csodaszerként – akármennyire is így hangzik a marketingesek szájából. Az igazán zöld megoldást a karbonmentes megújuló energia jelenti, amely lehetővé teszi, hogy jóval kevesebb üvegházhatású gáz kerüljön a légkörbe.

Ha tetszett a cikk, akkor érdemes megvenned a 2021/09-es PC World magazint, ugyanis telepakoltuk hasznos és érdekes tartalmakkal, ráadvertásul szoftverek és PC-s teljes játéokay járnak hozzá ajándékba. 


Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Related Articles

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Back to top button